top of page

Gondolataink

IMG_8394.PNG

Az EXPECT ASAP-ONE Zrt. az elmúlt évek tudatos tervezésével és a feladatok precíz végrehajtásával a vagyonvédelmi piac kiemelt területeinek markáns szereplőjévé vált.
Cégünk vezetői az élet különböző területeiről magukkal hozott tapasztalataikkal – köztük a rendvédelmi és központi igazgatási szerveknél, terepen eltöltött közel 30 éves múlttal – stabil alapot biztosítanak a ránk bízott feladatok professzionális végrehajtásához.


Hisszük, hogy a Megrendelők maximális elégedettségét kizárólag a Munkatársaink megbecsülésével és a megfelelő szakmai háttérrel tudjuk biztosítani. Büszkék vagyunk arra, hogy rugalmas átszervezésekkel még a pandémia által okozott rendkívüli gazdasági helyzetben sem kényszerültünk arra, hogy Kollégáink közül bárkit is el kelljen bocsátanunk. A felvételt nyert Munkatársainkat megbecsüljük, és mindig hosszú távon tervezünk velük – a kölcsönös elégedettséget a rendkívül alacsony fluktuáció is igazolja.
Kiemelt beruházások biztosítása A munkáink között említhetjük nemzetközi nagyberuházások biztosítását, amelyek a komoly megbízói elvárások mellett izgalmas szakmai kihívást jelentenek csapatunk számára.


Birtokvédelem, mediáció és kintlévőség-kezelés Az elmúlt időszakban meggyengült a cégek közötti precíz elszámolás fegyelme. Ennek hiányában felerősödött az igény a cégekkel szembeni határozott fellépésre. Sok olyan felkérést kaptunk, ahol a megegyezés hiányában, a bíróság végleges döntéséig szükséges volt fenntartani, illetve átvenni Megbízóink birtokállapotát. Mivel minden birtokvita rendkívül kényes és összetett feladat, ezeket csakis precíz, mindenre kiterjedő adatgyűjtést követően vállaltuk el, és rendkívül fegyelmezett irányítással, képzett szakemberekkel hajtottunk végre.


Büszkén jelenthetjük ki, hogy cégünk minden ilyen megbízást tökéletesen teljesített, mindenkor Megrendelőnk javát szolgálva és jogos érdekeit képviselve. Komplex konfliktuskezelési és mediátori közreműködésünk eredményeként sok esetben még a hosszas bírósági eljárás előtt, mindkét fél számára előnyös közös megegyezés született. Hasonló módon, 100%-os eredményességgel zártunk le minden kintlévőség-kezeléssel kapcsolatos megbízásunkat is.


Rendezvénybiztosítás, terület- és személyvédelem Megtisztelő és nagy felelősséggel járó munkáink között szerepel az évente megrendezésre kerülő Budapest–Bamako Rally rajtjának többnapos lebonyolítása is. Rendkívüli szakmai kihívást jelent egy olyan rendezvényt koordinálni, ahol a nagy teljesítményű járművekből és nemzetközi indulókból álló csapatok szigorú gépátvételét kell megfelelő szinten biztosítani, miközben a fesztiválhangulatú rajt közelében tartózkodó nagy létszámú érdeklődő tömeg biztonságára is kiemelt figyelmet kell fordítani.


Kellemes megbízásaink közé tartoznak a szezonális önkormányzati rendezvénybiztosítások is, ahol olyan kiváló partnerek felkérésének tehetünk eleget, akik számára nem csupán megtiszteltetés, de öröm is ellátni a feladatot.


Számunkra igen kedves és fontos munkáink között van például az Ypsilon Yacht Klub és étterem is, vagy az egyik legfelkapottabb budapesti étterem, a Keksz. Kiemelt feladatunk továbbá: Magyarország egyik legismertebb előadóművésze, Majoros Péter „Majka” (és teljes stábjának) személyes védelmének biztosítása, amely magában foglalja a koncertek, előadások, illetve utazások megtervezését és biztosítását is
Számunkra a legkisebb megbízás is ugyanolyan fontos: minden feladatot a legnagyobb körültekintéssel, a legmagasabb szakmai színvonalon látunk el.

A legkisebb megbízásainkat is a legnagyobb körültekintéssel látjuk el.

Expect ASAP-ONE Zrt.

  • Facebook
  • Instagram

Az üzeneted el lett küldve!

Expect ASAP-One Zrt.

bottom of page